Boldog blablablog

Ma azon gondolkodtam el, milyen határtalanul találékony az emberi elme, amikor arról van szó, hogy hogyan alakítsa saját kényelmének megfelelően, de mérhetetlenül felelőtlen módon a természet által egyébként tökéletesre alkotott tájat.

Seasons in the sun - Views of Mimico from Budapest Park
 (Thanks, Andrew for the photos )

Mimicoba, a dél-nyugati városrészbe -amely indián eredetű neve szerint egykor "bővelkedett vadgalambok- ban"-a Budapest parkon át, majd egy gyönyörű sétányon vezet az út az öböl partján, át a Humber folyón, végig a 'Shared Path'-nak (A közös út) nevezett ösvényen. Óriás kémlelő-sziklák, buja növényzet, titkos kis csalitosok és pompás pillangók birodalmában járunk, egészen addig, amíg a betonportól szürke, fullasztó, dübörgő építkezések országáig jutunk. Az elmúlt néhány évben a terjeszkedő város, megalomániás, természet-közeliségre vágyó, panoráma-hajhász kis csoportjának sikerült marokkói stílusú, felhőkarcoló lakóparkot létrehoznia ott, ahol hajdanán az őslakos indiánok még békében éltek élőhelyükkel. 

Természetes szépség - még mindig tartja magát :)

Szép séta, de szívszorítóan nehéz érzés látni, ahogy a gigantikus betontömbök bekebelezik a cseppnyi ősi szépséget, az igazi életet.Itt vezet keresztül a Niagara vízesés és az Egyesült államok felé vezető többször négysávos autópálya is, amelynek üvöltő zaja mégis megzavarja kicsit a fényűző otthonaikban csendesen pihenni vágyó milliomosok életét. Lehet, hogy ha Mimico munkásnegyed marad, akkor nem lenne ilyen "nagyvilági", de több látszódna a kék égboltból, hallható lenne a csend, a madarak és a fodrozódó víz. Csak az Ontario víztükre csillogna az üvegcsodák szembántó ragyogása helyett. Csupán virágzó, csendes élet lehetne az embertelenség helyett.

Tessék választani!

Jó ez így? Talán idén nyáron még sikerült lencsevégre kapni néhány őshonos madarat, vagy gyönyörködni a selymes fenyő hajladozó ágaiban és a galagonya bokor tüzes szépségében. De már legszívesebben maszkban rohantam volna át a cementfelhőn, füldugóval a fülemben, amikor az építkezések zaján és szemetén át kellett eljutnom a Paradicsom megmaradt kis szeletkéjébe. Vajon mit találok itt jövő nyáron?

Békés egymás mellett élés

Békés egymás mellett élés,szimbiózis.

Tisztelet az iránt, ami élteti az ember lelkét, ugyanúgy mint a testét. Talán tanulhatnánk őseinktől, talán nem kellene rezervátumokba, a hódítók civilizáltnak mondott kulturálatlanságába taszítani azokat, akik jól és okosan szerették ezt a földet.

Mindemellett köszönet Simcoe tábornoknak, hogy elindította innen egy mai, modern nagyváros életét, amit ma Torontónak hívnak - "Ahol a fák vízben állnak."

Fák.........vízben......még mindig :)

Messziről írom e sorokat, miközben körülöttem ugyanilyen rombolás folyik, újjáépítés, modernizáció címén. Sírva hullanak el évtizedes, egészséges fák, s helyükön rozsdavirágok nyílnak, keresztre feszített körtefák próbálnak kétségbeesetten túlélni a benzingőzben. Erről majd egy következő csapongásban írok.